történeteket gyűjtünk mind, és elraktározzuk, hogy amikor minden kötél szakad és tényleg senki nincs itt, de senki, akkor elővehessük, és azt mondhassuk, van, akinek sokkal rosszabb. mert mindig van egy, akinek a sztorija durvább, mint a tiéd. de nem vigasztal. az, hogy a buszon hazafelé mellém ültél, és hogy azóta nem tudok rólad semmit, nem változtat semmin. félek az ősztől. rettegek, hogy megint egyedül ér. tudod, milyen ez. azokat a hegyeket akartam látni egy nehéz nap után, a barnuló fákkal és alatta a kanyargó Dunával. és innentől csak azok a hegyek lesznek jók. vagy ezek, vagy több hegyet ne lássak. egy évig vagy tízig. kitartó munka.
türelmetlenek vagyunk és követelőzők. rossz természetűek. én a nagy szavaimmal, te a szófukarságoddal, én a hatalmas félelmeimmel, te a gubóiddal. észre sem veszed, hogy nem megváltoztatni akarlak, hanem úgy kellesz, ahogy vagy. come as you are. nem beszélsz. nem is hallgatsz igazán. elhallgatsz. elhallgatod. csak ülsz mellettem és nézed, ahogy sírok, a kezembe fogom a fejem. négy nap telt el, a nyaklánc itt lóg továbbra is a falon, nem dohányzom és nem sírok. akarom, hogy akarj. nem akarom a sötét évszakot nélküled. gyenge láncszem vagyok. mint az ingeden a szemek; biztos, hogy nekem térdig ért volna. már sose veszem föl. majd helyettem valaki. más.
