"...a szádra gondolok, ünneppé váltak benne a szavak"
van köztünk ez a fal; hogy mintha mi sem történt volna, kimehessünk az ajtón; te jobbra, én balra, eddig is így volt. nem értem, neked hogyan eshetne rosszul, erre gondolok, amikor hazaesek, már kijózanodva, és valami ködös valóságon át bámulom a falat hajnalig. nem hagy a szagod elaludni, annyira erős.
nem hagyom magam boldoggá tenni, mert utána ki kell lépnem azon az ajtón, és akkor mi lesz? semmi. de ahogy mondogatom; egyszerű, úgy válik egyre bonyolultabbá. ismered a búcsúzás szabályait. ne akard, hogy szükségem legyen rád.
csak várom, hogy elmúljon. végül mindig elmúlik.
