jön a tavasz. - legyen bármily közhelyes is, nem az a lényeg, hogy itt van, hanem a szimpla fact, hogy túléltük a telet megint. kísérőim (kísérteteim?) elhagytak, egyedül vagyok, tisztán, őszintén, csupaszabban, mint valaha voltam. lefaragtam embereket, ki magamból, a világomból, kitöröltem, eldobtam. jobb ez így, könnyebb új életet kezdeni, tiszta lappal indulni. tisztábbal legalábbis.
vettünk égősorokat. két égősort, mint a filmekben, színesek, az ágy fölött vannak.
volt ez a tél. volt egy férfi, akinek nem kellettem eléggé, és aki, ezúttal tényleg, a legmélyére mutatott. olyan szép volt, hogy elvakított a felszín, bevallani persze senki nem szereti az ilyet, mégis, ez az igazság. volt alatta is valami, igen, de nem volt elég. pedig már annyira közel jártam, mondogattam magamban, annyira.
kihúzni a telet, gondoltam.
aztán megláttalak. már messziről láttam, hogy ott állsz, hamarabb érkeztél te is, ahogy én. égőkről beszélgettünk, egy héttel később a metrónál csókoltál meg először. én már akkor tudtam. ez valami más. ez most tényleg valami igazi.
megtalálni azt, aki.
lemenni a legmélyére, hogy utána tisztábban. vagy azzal menni el arra a nagyon sötét helyre, aki végre megfogja a kezem az utcán. akinek az ágya fölött égősorok. akit büszkén mutatok be mindenkinek. aki annyira szép, szebb, mint bárki, aki eddig a szemembe nézett. vagy mintha eddig senki nem nézett volna a szemembe. soha ezelőtt.
volt egy tél. megtaláltam azt, akit kerestem. senkihez és semmihez nem hasonlítható. érett. igazi. bizalmas. biztonságot adó.
gyönyörű
