mennyire esendő a hús. szánalmas. te vagy a legszebb férfi, aki valaha hozzám ért, a legvadabb, legnagyképűbb. te nagyotmondó juhász, csillogó szemű, pont olyan veszélyes, mint amilyen ártatlanul rám nézel. a gyönyörűen dagadó, kidolgozott izmok alatt az igazi őserő. vigaszt keresek és benned megtaláltam, így jól esik gyengének lenni. jössz és rombolsz, elveszel mindent, hogy aztán napokig csak a szád járjon a fejemben és mindenemben. nem adsz te semmit, sose adtál. csak elveszel, miközben valaki más miatt járom a legmélyebb poklokat, mindezt a lehető legszelídebben teszem. már az erőim végén járok. te gyönyörű fűszerillatú csaló gazember.
ez nem a real thing, nem kellek, csak vagyok, vagyunk. csodálod a testemet, azt mondod, holott. én nem bírok itt élni tovább, így. nekem ez nem kell, kifogytam a testemből teljesen. becsuktam minden ajtót és már senki nem férhet hozzám. ahogy becsukta az is, aki elment akkor.
megrökönyödve állok az élet nagy leckéi és igazságtalanságai előtt. fejet hajtok előttük. megint legyőzött az esendő hús. én vérem, engedj el.
