Iván, komolyan mondom, gyere haza aztán menjünk el a hegyekbe, vagy ausztráliába, mert én itt már egészen megbolondulok... nem tudok aludni, annyit jár az agyam, túl sok a zaj, a kávé, az altató, a dohány, meg-fogok-bolondulni, egyik férfit próbálom felejteni a másikkal, megvettem a Húsevő könyvet újra, az férfiszagot áraszt, meg rúzst meg mindenféle szart, visszaszúrattam a piercingemet az orromba, gondoltam, ettől jobb lesz, aztán a lófaszt lett jobb tőle, sőt, csak vadhús lett meg rohanások meg mindenkit tiltogatok lefelé fészbukon, hogy ne is lássam, hogy léteznek vagy esetleg tán azt hogy boldogok -
ez a férfiszag, ez megőrjít, megyek egyik helyről a másikra, túl sokat gondolkozom, sehol se jó, nem tudok mit kezdeni ezzel a teremtő erővel, fogalmam sincs, mi ütött belém, talán ha egyszer megérzed az igazi hús ízét, többé nem tudsz előle menekülni... és nem is akarok már. akarom érezni a tűket, akarom hogy legalább fájjon, de nincs senki aki ki tudná ezt ölni belőlem; a lakások, a sehol nem maradás, a nyár illata, az utolsó sétánk, az új idegen lakás, ahol a kanapén csókolom az első férfit akiről most épp azt gondolom, soha nem is ment el, végig itt volt, végig csak ő volt, minden falevélben, minden lépésemben, bárhol jártam, bármilyen lakásokban, az isten verje meg, HISZEN EZEK CSAK FALAK, lakások, mi van velem, én ilyen szenvedélyt még nem éreztem, és főleg azért mert soha nem fog kiteljesedni ami köztünk lehetne, mert nincs is és...
én már nem tudom, mi igazi és mi nem, csak azt tudom, hogy nem bírom csillapítani, én vagyok az éhség, és hiába kérdeznéd, nem tudnám jobban elmondani
csak kézen fognálak hogy gyere el velem holnap este, hadd mutassam meg ezt a férfit, neked biztos nem tetszene...
(a héten azt mondta rám egy fotós, hogy hasonlítok Patti Smith-re)
