nekem mindig fontos volt, sokat jelentett a férfi lakása. a hely, ahová utána mentem, este vagy délután, télen-tavasszal, színház után például. de ugyanígy az őszi Veszprém lehulló levelekkel, a sárgás-barnás táj, az illatok, ahol mindig hideg volt és fújt a szél. alig bírtam eljönni onnan is, bőgtem, dühös voltam hogy miért. miért én. miközben az emberek többsége harminc éves korára 10-14 költözésen is túl van már. háromszor költöztem az elmúlt három hónapban, és mostanra, egy viszonylag nyugodt, egy dühös és jópár szomorú rész után szellemeim visszatértek. érzem őket. itt vannak éjszakánként, és fölébresztenek. bevilágítanak a roló tetején lévő egyetlen vastag fénycsíkon. mutogatnak az eltorzult emlékeimre. lassan eltelik két hónap, és itt vagyok, immáron nyolc kilóval soványabban. visszajárok a kilátóhoz.
kincseim. lerázom magamról a tárgyakat, mert nem számítanak. hordom a meleg ruhákat, pesten lakom, de nem itt élek. vasárnap délután ültem odafönt, és akkor már tudtam, hogy én azóta is, minden egyes buszon föl Hűvösvölgybe, minden este ott vagyok. sétálva a helyünkre, te ott jössz mellettem. én ebbe beleőrülök. nyárillat van, beköltözünk, forróság, fogod a kezem. az új lakás illata. felfoghatatlan. azóta is, minden reggel és este végig járom. megvan-e még. ott vagyok-e még... és tudod, megéreztem. most már tudom. egy olyan nyugtalanság volt bennem, ami azelőtt soha. tudtam, de nem mertem szólni. valami készült. éreztem a lelked, ezt talán még most se hiszed el. pedig hallottál sírni éjszakánként. annyit mondtál csak, aludj vissza...korán kelünk.
és akkor utoljára. le akarom zárni. végig sétálok az utcánkban, bemegyek a lakásba, ahonnan hamarosan te is elköltözöl. milyen szép vége a közös életünknek. a 15. költözésed. már a saját házadba, ami az öledbe hullott, idő előtt talán. innen már valószínű, hogy nem mész tovább. letelepszel. és a tudat, hogy ennyire közel voltunk... hogy én elmentem és te rögtön utána. véletlen? nem tudom. ez az egész. ne kérd, hogy lépjek túl. ne akard, hogy elfelejtsem. tudom, hogy neked kell az ott felejtett cuccaimmal, apró közös berendezésekkel élned még néhány hétig. kidobhatod, nem érdekel. de emlékezz arra, sose felejtsd el, hogy én voltam az első, aki eljött. és, amiről eddig nem is sejtettem, hogy lehetséges; tényleg ott hagytam egy darabot a szívemből.
emlékezz rám.
ez az egész, csak kölcsönkapott idő. én itt csak bérlek. bérlem az életemet a démonaimmal.
