réges-rég volt, hogy utoljára egy férfi miatt sírtam, úgy, hogy mindenki látta, végig nézték. nem tudom. arrafelé valahogy másképp mennek a dolgok. végig hallgattuk mi is ugyanúgy, kábé egy hónapja, hogyan veszekszik meg kiabálják végig az éjszakát a legjobb barátaink, sírtak, csapkodtak, kiadták magukból. én nem tudom. rendesen kiadni. még ott se volt igazán. Sylvia írta a naplójának, hogy őt férfi sose látta sírni, és biztos, hogy egész életében soha. engem tegnap látott maszatos arccal a nyár talán utolsó ilyen napjának reggelén, a beton lépcsőn, kijött minden. és alig. és mégis. minden megtörtént ezen a napon, mégis az maradt meg, ahogy ül mellettem és nem szól, pedig tudja, hogy miatta zokogtam át a fél napot, és még utána is, miután elment. amiért nem nézett rám, nem ért hozzám, tartotta a két méter távolságot, amiért én idősebb vagyok és ő fiatalabb, mégis ott van az egész a szemében. hát nem érted, hogy téged kerestelek? hogy hozzád hazaértem? hogy még akkor se, hogy nem tudod elvenni ezt tőlem, ha nem figyelsz rám vagy zavarban vagy, mert nem tudod, mit kell mondani. ezt nem veszi el tőlem senki.
egy hónapja, míg ők kiabáltak, te bejöttél utánam a sátorba és édesen csókoltál. odakint jött a vihar és minden gyönyörű volt, egyszerűen tökéletes, sose legyen vége, gondoltam. nem ismer senki. elvesztem. most megint izgatott vagyok az egyetem miatt, remélem, kitart addig, amíg eldöntöd, akarsz-e újra látni. végül is, valahol akartam, hogy lásd a maszatos arcomat. anélkül nem lennék igazi. aztán mellém ültél a buszon, fekete póló, hosszú, vörös hajad copfban, és annyira szép voltál, mint még soha. arcod komoly, majd zavart kissé, mikor elköszöntél, szükségtelen, fölösleges, már elbúcsúztunk előtte. tudom, mi a zavar, legyen átkozott a fene rossz természetem, hány ilyen volt már. nem vagyunk egyszerűek. "állatok vagyunk, és ez a mi vigaszunk". de nem vigasztal. csak az, hogy tudom, téged akarlak, bárhogy is fájjon, vállalom. és elhiszem, hogy nem vagy olyan, mint ők. te imádsz élni. én pedig hazaértem hozzád. ennyi a biztos.
leül mellém az Isten a buszmegállóban, és beszél hozzám. együtt várunk. jöhetnél már.
